NAGY A KERESLET
Boldogság, merre vagy?
Budaházi Attila utolsó frissítés: 14:06 GMT +2, 2011. január 3.Felszabadítóan hat, ha egy tévéből ismert arc azt mondja: igen, ennyi az élet, és ez így van jól. Itt megkönnyebbülés és hosszú távon boldogság kapható.
Türelmesen várnak a pénztárnál. A céljuk jegyet venni jó előre, és azzal majd bejutni AZ előadásra, vagy A következőre. Közelebb jutni a gondolkodókhoz, mesterekhez, akik járják a terepet, és közönségtalálkozók alkalmával osztják meg tudásukat a sorban állókkal.
Mindig érdekel, ami nagy tömegeket vonz.
Szeretem megfejteni magamnak, hogy minek, kinek szól ez a nagy érdeklődés, mert méreteit és valóságosságát nem lehet nem észrevenni. A jegyek nagyon hamar elfogynak, az előadótermek rendszerint zsúfolásig megtelnek. Az összejövetelek forgatókönyve általában egyszerű. Bemutatják az előadót, majd az hosszan beszél arról, hogy hogyan látja a dolgokat.
A hallgatóság hallgat. Végighallgat, de nem végig hallgat. Előbb feszültebben, majd oldottabban adja jelét annak, hogy szívesen van ott, sőt azok, akiket nem visel meg a nyilvános megszólalás, kérdéseket tesznek fel. A találkozó könyvvásárlással és dedikálással vagy annak elmaradásával zárul. Mindegy. Ilyenkor már mindenki mosolyog, beszélget, kint megint friss a levegő, teljesen másak az emberek kifelé jövet.
Olyan felszabadulás érezhető a közelükben, amilyet például a művészetekkel szeretnénk elérni a nézőkben, hallgatókban, de csak ritkán jön össze.
Mi történt? Miről volt szó?
Mitől ez a felvillanyozódás? Mit kaptak? – Egyrészt használható válaszokat azokra a kérdésekre, melyeket többnyire kimondatlanul görgetnek maguk előtt, vagy ha fölteszik, ritkán akad rá olyan válasz, amivel a gyakorlatban lehet kezdeni valamit.
Mert vannak kérdéseik. Sokféle. Hogy tényleg ez-e az élet? Ennyi? Vagy ha nem ennyi, akkor hogyan kell élni? Hogyan kell boldogulni, boldognak lenni? Meddig tart ez a mélypont, amiben vagyunk? Hogy másszunk ki belőle, vagy hogy éljünk benne?
Életvezetési kurzusnak
nevezném a találkozókat, ahol az előadók bepillantást nyújtanak önmagunkba, és válaszolnak valós kérdésekre, mert ismerik az embert régi-új kontextusában, és elfogadják olyannak, amilyen, úgy, ahogyan a családban, lakótársi közegben, munkaközösségben nem mindig jellemző. Szülők több generációja képtelen volt és ma is képtelen arra tanítani, hogyan bocsássunk meg másoknak. Hát még magunknak.
Ezért valóban felszabadítóan hat, ha egy tévéből ismert arc azt mondja: igen, ennyi az élet, és ez nemcsak, hogy nem kevés, hanem így van jól. És ne félj, ne szorongj, mert ez „csak” az élet. Ilyen. Nyugi. De állj fel és menj tovább, mert most van az élet! Most történik. Ne maradj ki belőle!
Ilyeneket ritkán mondunk egymásnak.
Többet figyelünk a problémákra, mint a megoldásokra, és nincs időnk lazítani a sok elővigyázatosságtól. Több figyelmeztetést kapunk egymástól, mint biztatást. Beszélgetéseinken elhatalmasodott a panasz és az óva intés dallama. Inkább arra tanítjuk egymást, hogy hogyan hibáztassuk magunkat, és miért kellene adott helyzetben szorítson a cipő, ha ezt még egyedül nem vettük volna észre. Az vezeti a közvéleményt, és az uralja a társalgást is, aki hamarabb tudja, hogy mitől lehet, kell félni. Gondolattréning, ahogyan egymást eddzük.
Itt megkönnyebbülés és hosszú távon boldogság kapható. Persze, hogy nagy a kereslet! – mondják azok, akik ezoterikus népbolondításnak tartják a műfajt, hiszen jó nagy bajban vagyunk, gazdaságilag, érzelmileg. Elég nagy a kilátástalanság és általános pánik ahhoz, hogy egy kis remény megcsillantásával az embereket belépőjegyek, könyvek, hangoskönyvek, dvd-k vásárlására rávegyék.
Ha a résztvevőket kérdezzük, akkor viszont azt halljuk: bátorítást kaptak. Ez az a hely, ahol emlékeztetik arra, amit nem hallott gyerekkora óta: hogy jó ember és szép. Megtudja, hogy gyerekei bizonyára tökéletesek, és boldog lehet attól, hogy ott tart, ahol tart. Hogy tulajdonképpen jól csinálja. Jól gondolja. Az ember azzal indul el hazafelé, hogy visszakapta az önmagába vetett hitének egy darabkáját, és megfogadja, hogy ez a friss légáram, ami érte, kitart a következő megerősítésig, és nem párolog el azonnal, ahogyan belép lakása ajtaján.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!