2019. november 21. csütörtökOlivér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
budahazi.transindex.ro

A NAPOS OLDAL 2.

Rövidek a nappalok, mégis besüt a nap

Budaházi Attila utolsó frissítés: 10:42 GMT +2, 2013. január 7.

Az Operettszínház rendezője dolgozik nálunk a musicalen. A látványt folytonos mozgásban tartja. Ha van egy ágy a díszletben, nyert ügyem van. Ott fekszem, amíg feladatot kapok.


Karácsony előtt egy héttel az Isten pénze előadást világítjuk. A színházban különböző módon készül el egy-egy előadás bevilágítása. Vannak rendezők, akik a színészeket ezért bent tartják akár éjjel is, hogy minél tökéletesebb legyen és „személyre-szabott”, legtöbbször azonban próbák között, esti próbák után készül el a világítás, színészek nélkül, majd a további próbák alatt csiszolódik.

Tudom, hogy ilyenkor a rendező totál egyedül érzi magát, mert egyre több mindenre kell figyelnie, ezért szoktam ott maradni, akkor is, ha nem tudok segíteni. A műszak is bent van, forgatja a díszletet, de hosszabb cigiszünetekre el-eltűnnek. Ott lézengek, néha megkér a rendező, hogy menjek fel a színpadra, járjam meg magam ezen a térfélen vagy azon, járjam le a színész által megtett utat, hogy lássa, látható-e aminek láthatónak kell lennie. Ha magasabb színész helyett alacsonyabb ember áll be a világításba, olyankor a karját is felemelteti a rendező, hogy van-e rajta fény és úgy áll ott az ember, amíg megtalálják, hogy melyik az a reflektor és mi az a fényerő, ami kell.


A praktikus dolgok néha viccesek.

Az Operettszínház rendezője dolgozik nálunk a musicalen. A látványt folytonos mozgásban tartja. A zene a fejében van, tudja, hol vannak benne a hangsúlyok, váltások és ezeket mind világítja is. Nagyon sok világítási képet készít, elég lassan haladunk a programírással. Ha van egy ágy a díszletben, nyert ügyem van. Ott fekszem, amíg feladatot kapok. Most is így tettem, majd miután már ez sem szórakoztatott, az íróasztalon heverő kellékekkel kezdtem játszani. Felfedeztem köztük egy régi leltárkönyvet.

A legkülönbözőbb, érdekes dolgok kerülnek be kellékként egy-egy előadásba. Megsárgult lapú iratokra volt szükség, valószínűleg így került elő a színház épületében egykor funkcionált művelődési ház leírt leltárkönyve. És abban megtaláltam a születésem idejét. Jobban mondva azt a leltári beírást, amikor még nem voltam a világon, a következőnél viszont már igen. Egy másik kötetben megtaláltam az öcsém születésének hasonló idő-koordinátáját. Érdekes volt. Ilyen közel hozzám ilyen kézzelfogható bizonyíték arra, hogy egyszer nem voltam, aztán lettem és azóta vagyok. Kis lelkesítő időutazás az unalmas éjszakában.


Utazás vonattal haza az ünnepekre.

Elaludtam alighogy felszálltam és Désen ébredtem meg legközelebb. Váradon kávé beiktatva barátoknál, utána vissza az állomásra. Váradtól Nagykárolyig valami kis harmadosztályú vonaton utaztam. Az utasok imádták a toalettet. Egymásnak adták a kilincset. Mindenki úgy lépett be, hogy valamit figyelt a kabin padlóján, amit át kellett lépnie. Mellettem egy negyvenes nő, vele szemben a lánya, a lány mellett egy 70 körüli fickó, aki nagy megértő szöveget kezd nyomni a nőnek, anélkül, hogy kérték volna. Együtt érző szavak, hogy nem könnyű az élet, ugye? Bókok, dicséretek halmaza. A nő megnyílik, végül megadja a címét. A bácsi egyszer csak azt mondja: - És ha most azt mondanám magának, hogy én vagyok a télapó? A nő: - Tudom, hogy létezik a télapó.

Még ülő helyükben elköszönnek, mert a nők leszállni készülnek, a bácsi kezet csókol. Az asszony meg a lánya kimennek az előtérbe öt perccel az érkezés előtt. (Érdekes szokásunk ez, a franciák állítólag ezt viccesnek tartják, mikor tájainkon utaznak. Valószínűleg ők mindig végállomásig intercityznek, ezért ráérnek akkor felállni, amikor már megállt a vonat.) Most a mi vonatunk is megérkezik Diószegre, nem sokat áll. Az öreg vacillál, majd gondol egyet és ő is leszáll. Látom, ahogy szalad a két nő után. Azok meglepetten fordulnak vissza.


A beszélgetésük nélkül most élesebbek a szagok.

Visszafelé félúton veszem észre, hogy a jegyre nyomtatott érkezési időpont 55 perccel későbbi, mint amire emlékeztem. Nem nyolc órakor érek oda, hanem majdnem kilenckor. Ez kilenc óra vonatozást jelent Váradtól Csíkszeredáig. Közelemben ül egy néni, aki utastársainak elmeséli, milyen korán kelt, hogy kivegye a húst a hűtőből és ügyesen megcsinálja az útravalót, a csomagja már két napja készen állt. Választékosan beszél és sok témát felhoz. Kolozsváron cserélődnek az útitársai. A sztorikat elmondja még egyszer, majdnem ugyanúgy. Mindent tud a világról, nincs olyan téma, amiben ne lenne tájékozott. Aztán a beszélgetőpartnere által elővett novemberi Nők lapjából mégis felolvastatja a horoszkópját. Oroszlán vagyok – mondja. Nem látszik rajtam?

Arra gondolok, hogy ami azt illeti, megnézném, hogyan ugorja át a tüzes karikát! Bécsi szeletes szendviccsel a kezében akár! De nem mondom ki hangosan. Inkább megnézek még egy filmet a laptopon. Haneke új filmje, az Amour az öregkorról szól. Kendőzetlenül mutatja meg, hogy mivé válunk. Miután megnézem, más fénybe kerül a néni is, mire leszáll. Egyszerre örülök, hogy tud utazni, csomagolni, ellátni magát és már én is látom rajta, hogy oroszlán.

Díszbemutató, avagy ünnepi előadás december 30-án. A világosítófülkéből elégedetten nyugtázzuk a teltházat, tekintetünkkel végigpásztázunk a nézőtéri székeket elfoglaló tömeg feje fölött. Négyen vagyunk a fülkében. Hárman veszünk részt az alábbi dialógusban. Nem emlékszem pontosan, hogy melyiket ki mondta.

Zsufiház, barátom!
Az. Mennyi haj!
Ha minden fej egyszerre kigyulladna, pár másodperc alatt mindenkinek leégne a haja.
Kemény disznóvágás fíling lenne!


Ügyelő hangja: - Figyelem, az előadást megkezdjük. Nézőtér egy! A világosító kolléga megnyomja a füstgépen a gombot, hogy mire felmegy a függöny (illetve nálunk kinyílik) a prológus Londonja kellően ködös legyen.

Ahhoz, hogy szeresd felebarátodat, úgy mint önmagadat, előbb magadat kell megtanulnod szeretni. Ha magaddal nem vagy rendben, semmit sem nyújthatsz mások számára. Sok helyen és sokszor találkozom ezzel a gondolattal. Magadat szeretni nem nagyobb önzés, mint amikor mások azt kérik, hogy viselkedj úgy, ahogy ők szeretnék. Ha rendezted a viszonyodat önmagaddal, akkor máris más a jelenléted minősége, tudsz figyelni a körülötted levőkre. Ezen dolgozom egy ideje, és sűrűsödnek azok a barátok, akik könyvészetet kérnek tőlem, meg beszélgetni akarnak, anélkül, hogy életvezetési eszmecserés összejöveteleket hirdettem volna meg. Ez egy másik mondást igazol. Ha van mondanivalód, megjelenik a hallgatóság. Testépítőkkel azonban csínján kell barátkozni. Egy, az élet értelméről folytatott csevegés, no meg néhány pohár ital után az egyik jószívű kulturista játékból felemelt és másfél méterrel odébb letett. Szerintem megrepedt a bordám.


Azóta legalább élénkebben érzem, hogy élek.

Január 1. Ismét itthon vagyok délben és besüt a nap az ablakon. Élesen. Kint nagyon hideg lehet azért. A maradék pezsgővel kezdem a napot. Ez volt hosszú idő óta az első szilveszter, hogy nem éreztem azt, hogy egyedül vagyok és már nagyon rá kéne lépni a gázpedálra, mert sehol sem tart az életem. Nagyon jó helyen tart ott, ahol tart. Mindenkié ott tart a legjobban, ahol tart.

Az év első felfedezése számomra: a Luceafăr és Lucifer egy és ugyanaz. Tudtam én, hogy mindkettő az esthajnalcsillagot jelenti, de nem kötöttem össze soha így fejben. Azt a kurva orto...péd tantervit! Teljesen más értelmet nyer most számomra Eminescu verse és nem propagálom a sátánt, de az emberiségnek fényt hozó, Prométheusszal mitikus rokonságot mutató bukott angyal itt korántsem a teremtést tagadja, hanem ember akar lenni. A földi és nem földi dolgok összehangolatlanságát nehezményezi inkább. Nem a halhatatlanság gyümölcsét kínálja, hanem halandó akar lenni.

Azt gondolom egyébként, hogy olyan, hogy Sátán nem létezik, mint ahogyan bűnösek sem vagyunk. Nagy meglepetés lesz mindenkinek, hogy nem fogunk elkárhozni. Isten nélkül valószínűleg nem jött volna létre az, ami mai napig működik. Létezik a leválás az összhangról és annak az érzése valóban pokoli, mint például a bűntudat, és ha van szándékos gonoszság a világon, akkor az az egó jó közérzetének hiányából fakadó infantilis pótcselekvés. Lelki szegénység. Ez mind van, de sátán nietzschen. A sötétségnek nincs forrása – olvastam ezt is nem rég. Ha kihunynak a reflektorok, valóban sötét van, de ezt nem úgy érjük el, hogy a 70 megawatt mellett megnyomunk egy gombot, ami sötétséggel árasztja el a színpadot, hanem úgy, hogy eloltjuk a fényforrást.


Címoldali fotó: Sándor Levente felvétele az Isten pénze c. előadásról
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!